Egy diára kézzel írt keltezés és a helyszín: 10-22-38 Astoria. A másolat kicsit életlen, de akkor is egy másolat, mégpedig a világ első xerografikus másolata.

Idén októberben ünnepeljük az első fénymásolt, azaz xerografikus kép megszületésének 75. évfordulóját, amelyet Chester Carlson készített egy második emeleti bérelt lakásban New York Queens negyedében. Az 1938. október 22-én tett felfedezés végül a Xerox alapításához és egy iparág megszületéséhez vezetett.

A xeroxgráfia, mint találmány máig meghatározó szerepet tölt be életünkben. Világszerte a legtöbb irodai nyomtató, másoló jelenleg is a xerográfia, azaz az elektrosztatikán alapuló hőrögzítéses képsokszorosító eljárás elvén működik. A fizikusnak és jogásznak tanuló Carlson nevéhez egyébként több találmány fűződik. A forgó hirdetőtábláktól kezdve, az elvezető barázdákkal ellátott esőkabátig és a cipőtisztító berendezésig sokféle felfedezéssel örvendeztette meg az embereket.

Az első xerografikus képpel Carlson célja az volt, hogy az irodában dolgozók munkáját hatékonyabbá és egyszerűbbé tegye. Azóta a Xerox, méretét és tevékenységét nézve sokat, de az alapelveit tekintve semmit sem változott. A vállalat mérnökei, kutatói és tudósai – alkossanak újat akár a nyomdaiparban, a közlekedés, az oktatás vagy éppen az egészségügy területén – ma is azon dolgoznak, hogy a munkát és az életet egyszerűsítsék technológiai megoldásaikkal.

„Miközben visszatekintünk a mögöttünk hagyott, szép emlékekkel teli 75 évre a jövőt is szem előtt tartjuk, és folyamatosan azon gondolkozunk, hogy hogyan tehetnénk még könnyebbé a dokumentumkezeléssel járó feladatokat”– hangsúlyozta Ursula Burns, a Xerox vezérigazgatója. Hozzátette a Xerox „The Next 75” elnevezéssel programsorozatot indít 2014-ben, amelynek keretében a vállalat munkatársai az ünneplés mellett a munkavégzést könnyítő fejlesztési lehetőségekről osztják meg elképzeléseiket egymással és az egész világgal

###

A Xerox vállalatról
A Xerox Corporation 22,5 milliárd dollár értékű üzletifolyamat-szolgáltató és dokumentumkezelő nemzetközi vállalat. Széles technológiai, szolgáltatási kínálata révén a társaság alapvető háttérműveleti támogatást biztosít, hogy ügyfelei arra koncentrálhassanak, ami számukra a legfontosabb: az üzletre. A norwalki központú Xerox élenjáró dokumentumtechnológiát, -szolgáltatásokat, -szoftvereket és eredeti Xerox kellékanyagokat biztosít a vizuális kommunikáció és az irodai nyomtatás területén a legkülönbözőbb méretű vállalatok számára. A társaság által 2010 februárjában felvásárolt ACS Xerox alvállalaton keresztül a Xerox átfogó üzletifolyamat- és információtechnológiai szolgáltatásokat is kínál, beleértve a kereskedelmi és kormányzati szervezeteknek nyújtott adat- és ügyfélkapcsolat-kezelési, illetve pénzügyi szolgáltatásokat, valamint a munkavállalók számára nyújtott juttatások kezelését. A Xerox 136.000 alkalmazottja több, mint 160 országban szolgálja ki ügyfeleit. További információk a http://www.xerox.com, http://news.xerox.com, http://www.realbusiness.com vagy http://www.acs-inc.com címeken. Befektetéssel kapcsolatos információkért látogasson el a http://www.xerox.com/investor címre!

Médiakapcsolatok:
Langó Károly, Café PR, telefon: 1-880 3084, e-mail: lango.karoly@cafepr.hu Rakonczai Kamilla, Xerox Magyarország Kft, telefon: 1- 436 8983, e-mail: kamilla.rakonczai@xerox.com

Megjegyzés: Kommentárokat, szakmai értékeléseket valamint az eseményeinkkel kapcsolatos írásokat megtalálja a http://twitter.com/xeroxcorp, http://twitter.com/xeroxoffice, http://twitter.com/xeroxproduction, http://twitter.com/servicesatxerox, http://twitter.com/xeroxevents, http://www.xerox.com/blogs vagy a http://www.xerox.com/podcasts oldalakon.

A „Xerox®” és a „XEROX and Design®” nevek a Xerox Corporation védjegyei az Amerikai Egyesült Államokban és/vagy más országokban.

A Xerox termékek és szolgáltatások árainak, funkcióinak, műszaki adatainak, szolgáltatásainak, külső megjelenésének és elérhetőségének változtatási jogát előzetes értesítés nélkül is fenntartjuk.