A Xerox újra az FTSE4Good indexlistán

BUDAPEST, 2010. április 12. — A Xerox vállalatot (NYSE tőzsdei jele: XRX) második alkalommal választották be az FTSE4Good indexsorba. Ez a tőzsdeindex azoknak a cégeknek a teljesítményét méri, amelyek megfelelnek a társadalmi felelősségvállalás széles körben elfogadott követelményeinek.

„Miközben folyamatosan igyekszünk többet és jobbat nyújtani, számunkra az is kiemelkedően fontos, hogy eredményeinket milyen módon érjük el. A Xerox vállalatot már hosszú ideje úgy működtetjük, hogy az tükrözze lényegi értékeinket, melyek közül legfontosabb a társadalmi felelősségvállalás” – mondta a Xerox vezérigazgatója, Ursula M. Burns.

A 2001-ben létrehozott és az FTSE Group — egy független, globális tőzsdeinformációs vállalat — által vezetett FTSE4Good indexsor a társadalmi felelősségvállalásban érdekelt befektetőknek ajánlott referencia- és piaci indexekből álló lista. A Xerox a társadalmi felelősségvállalás, az emberi jogok, a környezetvédelem, az érintettek bevonása, és a korrupció elleni harc területein is megfelelt az FTSE4Good előírásainak.

A Xerox a környezeti gondoskodással és fenntarthatósággal, a munkahelyi gyakorlatokkal, az etikus bánásmóddal, a felelős társaságirányítással és a közösségi bevonással kapcsolatos céljairól és eredményeiről további részletek olvashatók a vállalat Global Citizenship Report (Jelentés a globális felelősségvállalásról) című kiadványában a http://www.xerox.com/citizenship címen.

-XXX-