BUDAPEST, 2010. április 22. — A Xerox és a The Nature Conservancy együttműködése 2006 óta folyamatos. A közös munkának köszönhetően a kanadai erdők védelmében jelentős eredményeket sikerült elérniük Az elmúlt négy év egyik fontos mérföldkövének számított a kiemelt természeti értékek megőrzését célzó program végrehajtása, amely során a szakemberek a prioritást élvező élőhelyeket határozták meg a kanadai Boreal erdőben. Továbbá a Xerox támogatásával létrejött egy adatközpont (Canadian Boreal Data Centre), melynek révén a felhasználók naprakész információkhoz juthatnak az észak-amerikai erdőkről.
A most induló, 2010-2014 időszakot felölelő együttműködés legfontosabb céljaként a felelős erdőgazdálkodás előmozdítását, és a Kiemelt Természeti Értékek program továbbvitelét, illetve annak globális kiterjesztését jelölte meg a Xerox és a The Nature Conservancy.
„A The Nature Conservancy-val végzett közös munkánkkal is szeretnénk ráirányítani mindenki figyelmét a fenntartható papírgyártás jelentőségére. Hiszünk abban, hogy az ökoszemlélet meghonosodásával, elterjedésével radikálisan csökkenteni lehet az erdőpusztítások mértékét az egész világon.” – hangsúlyozta Joe Cahalan, a Xerox Alapítvány elnöke a második négy éves megállapodás aláírásakor.
Az erdők védelmének, illetve a természeti élőhelyek fenntartásának támogatása csupán egyik része a Xerox környezettudatos vállalati gondolkodásának. A környezetkímélő megoldások megtalálása a technológiai fejlesztéseknél is kiemelten fontos a cég szakemberei számára, akik globális összevetésben is élen járnak az innovációban. Csak tavaly 706 szabadalmat jegyeztetett be a Xerox az Egyesült Államokban, amely 2008-hoz képest 16%-os növekedést jelent. Ugyanakkor ezzel az eredménnyel a vállalat a világ 15 legtöbb szabadalmat elnyert cége közé is bekerült.
Az elmúlt időszak legjelentősebb fejlesztései a szilárdtintás berendezésekkel függtek össze. A kizárólag a Xerox által kínált szilárdtinta olyan környezetbarát színes nyomtatási technológia, amely 90%-kal kevesebb hulladékot termel, mint a hagyományos színes lézernyomtatók. Ez elsősorban annak tulajdonítható, hogy a zsírkrétaszerű szilárdtinta-rudak használatakor nincs szükség festékkazettára, ugyanakkor gyártásuk energiaigénye is mérsékelt. Az energiafelhasználás terén is jelentős előnyöket mutat fel a berendezés, miután intelligens készenléti módba helyezhető, azaz a gép kiismeri a felhasználók munkarendjét és automatikusan csökkentett teljesítményre kapcsol arra az időszakra, amikor nem használják. Ezeken túlmenően a szilárdtinta természetes alapanyagainak köszönhetően teljesen biztonságos, nem mérgező és nem hagy foltot a vele érintkező anyagokon. A szilárdtinta-rudak újrahasznosítható hulladékpapírból készült csomagolásban érhetők el. Ugyanakkor a szigorú 2009 Energy Star energiatakarékossági szabványnak is megfelelő Xerox szilárdtintás berendezések nyomatminősége semmilyen kívánnivalót nem hagy maga után, akár újrahasznosított papíron is tökéletes nyomtatot produkál. A kiváló középtónusoknak, a lágy átmeneteknek és a gyönyörű színeknek köszönhetően nagyszerű eredménnyel nyomtatnak olyan érzékeny részleteket is, mint például az égbolt vagy a bőrfelület. A szilárdtintás és a lézer technológia összevetésekor a független szakértők megállapították, hogy négy év alatt, havi 22 000 oldal nyomtatása esetén a ColorQube, A3-as szilárdtintás berendezés 40 kilogramm, míg a lézer készülékek 370 kilogramm hulladékot termelnek. A felmérés egyértelművé tette, hogy a szilárdtinta nem csupán hatékonyabbá teszi az irodai munkavégzést, hanem zöldebbé is.
-XXX-