Új felfogást hoz a Xerox a fordítói munkába

Professzionális háttéranyagok nélkül ma már egyetlen terméket sem engedhetnek ki a kezükből a vállalatok. Kézikönyvekre, használati útmutatókra, online kisokosokra és egyéb edukációs brosúrákra szükségük van a gyártóknak a globalizálódó világgazdaságban, ám minden esetben lokalizált tartalommal és az adott ország nyelvén. Ezt az igényt felismerve a nagy cégek ma már kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy minőségi fordítói szolgáltatóval hosszú távú, akár globális együttműködést hozzanak létre. A Xerox a CDLS (Content Development and Languages Service) csoportján keresztül látja el ezt a feladatot, amelynek munkatársai nem pusztán fordítóként, hanem tanácsadóként vesznek részt a fordítások elkészítésében, hogy minden országba pontos és jól használható anyagok jussanak el.

Városi legendák szólnak arról, hogy a fordítóknak mekkora felelősségük van egy – egy márka sikeres debütálásának előkészítésében. Az egyik japán autógyár modelljét azért nem vezették be a norvég és a svéd piacra Fitta néven, mert ezt a szó mindkét nyelven intim női testrészre utal. Hasonlóan át kellett nevezni egy másik gyártó Chevy Nova névre keresztelt járművét a spanyoloknál, mert a „chevy” szó azt is jelenti náluk, hogy „nem megy”. A svéd porszívó multinak is magyarázatot kellett fűznie a "Nothing sucks like an Electrolux" szlogenjéhez, amikor bemutatkozott vadonatúj termékével Amerikában.

Anyanyelvi fordító a legbiztosabb megoldás
A félreértésekre okot adó fordítási bakik ellen a Xerox CDLS csoportja többek közt azzal védekezik, hogy a fordításait minden esetben az adott nyelvet anyanyelven beszélő fordítókkal készítteti el. A helyi viszonyokat, kulturális hatásokat és különbségeket jól ismerő fordítóknak köszönhetően pedig azonnal kiszűrhetőek a kétértelmű megfogalmazások, az adott nyelven értelmezhetetlen szókapcsolatok, és minden más, az élő nyelvben nem használatos kifejezés. Fontos a törvényi megfelelősség is, ezért szakemberek bevonásával a helyi viszonyoknak esetleg ellentmondó jogi nyilatkozatokat kiszűri a lokalizációs csoport, és javaslatot tesz a szükséges módosításokra.

Háttér információk első kézből a fordítónak
A pontos, gyakorlatias megfogalmazás érdekében a fordítónak sok háttér információval kell rendelkeznie, és ismernie kell az adott terméket. Egy meghatározott ügyfél fordítási munkáira dedikált CDLS kolléga közvetlenül hozzáfér a háttéranyagokhoz, sőt, gyakran bejáratos az adott vállalat gyárába és bemutatótermeibe is. Így például az egyik autóipari cég számára dolgozó kihelyezett munkatársak bármikor megtekinthetik az alkatrészeket és akár szakértőt is kérhetnek, aki elmagyarázza az alkatrész működési elvét.

Az XML formátum csökkenti a fordítási időt, költséget
A konzisztencia szintén kiemelt szerepet kap a CDLS-nél, ami egyrészt a földrajzilag, másrészt az időben eltérő fordításokra is vonatkozik. A globális megállapodást kötött ügyfelek biztosak lehetnek benne, hogy hasonló stílusú, nyelvezetű és színvonalú anyagot kapnak kézbe ügyfeleik a világ különböző pontjain. Az időben korábban készült fordítással is összhangba kerül egy új fordítás: ha például egy funkció már egy előző fordításban kapott egy elnevezést, akkor azt a funkciót a jövőben is minden anyagban ugyanazon a néven szerepeltetik. Ezzel elkerülhető, hogy bármikor, bármiféle félreértések keletkezzenek a fogalmak körül. Mindennek kivitelezését megkönnyíti az innovatív fordítói rendszer is, amelyben a csoport munkatársai dolgoznak. Az XML formátumban a fordítók azonnal látják az egyezéseket a korábbi fordításokkal, így a változatlanul hagyott leírások, fogalmak ugyanúgy maradnak meg az új szövegben is, ahogy addig is találkozhattak velük a felhasználók.

Ez a technológia, árazási szempontból is versenyképessé teszi a piacon a CDLS-t. Míg a fordító irodák jellemzően a karakterek vagy szavak száma alapján árazzák be a munkájukat, addig a CDLS az XML rendszer, segítségével szakaszokra bontja, és a korábban kapott anyagokkal való összevetés során elemzi a frissen érkezett szöveget. Ezután a fordítónak már csak azokat a részeket kell lefordítania, amelyek az előzőekhez képest új, bővített tartalommal bírnak. Ezzel a megoldással hosszútávon jelentős megtakarítás érhető el az ügyfelek számára.

Budapestről az egész világot
A Xerox több nagy, nemzetközi partnerét a budapest CDLS iroda szolgálja ki. A helyi koordinációs iroda munkatársait elsősorban kiváló nyelvtudásuk alapján választották ki, hogy megfelelően tudják koordinálni a világ különböző pontjain dolgozó anyanyelvi fordítók munkáját.

###

A Xerox vállalatról
A Xerox Corporation 22 milliárd dollár értékű üzletifolyamat-szolgáltató és dokumentumkezelő nemzetközi vállalat. Széles technológiai, szolgáltatási kínálata révén a társaság alapvető háttérműveleti támogatást biztosít, hogy ügyfelei arra koncentr&
aacute;lhassanak, ami számukra a legfontosabb: az üzletre. A norwalki központú Xerox élenjáró dokumentumtechnológiát, -szolgáltatásokat, -szoftvereket és eredeti Xerox kellékanyagokat biztosít a vizuális kommunikáció és az irodai nyomtatás területén a legkülönbözőbb méretű vállalatok számára. A társaság által 2010 februárjában felvásárolt ACS Xerox alvállalaton keresztül a Xerox átfogó üzletifolyamat- és információtechnológiai szolgáltatásokat is kínál, beleértve a kereskedelmi és kormányzati szervezeteknek nyújtott adat- és ügyfélkapcsolat-kezelési, illetve pénzügyi szolgáltatásokat, valamint a munkavállalók számára nyújtott juttatások kezelését. A Xerox 136.000 alkalmazottja több, mint 160 országban szolgálja ki ügyfeleit. További információk a http://www.xerox.com, http://news.xerox.com, http://www.realbusiness.com vagy http://www.acs-inc.com címeken. Befektetéssel kapcsolatos információkért látogasson el a http://www.xerox.com/investor címre!

Médiakapcsolatok:
Langó Károly, Café PR, telefon: 1-880 3084, e-mail: lango.karoly@cafepr.hu Rakonczai Kamilla, Xerox Magyarország Kft, telefon: 1- 436 8983, e-mail: kamilla.rakonczai@xerox.com

Megjegyzés: Kommentárokat, szakmai értékeléseket valamint az eseményeinkkel kapcsolatos írásokat megtalálja a http://twitter.com/xeroxcorp, http://twitter.com/xeroxoffice, http://twitter.com/xeroxproduction, http://twitter.com/servicesatxerox, http://twitter.com/xeroxevents, http://www.xerox.com/blogs vagy a http://www.xerox.com/podcasts oldalakon.

A „Xerox®” és a „XEROX and Design®” nevek a Xerox Corporation védjegyei az Amerikai Egyesült Államokban és/vagy más országokban.

A Xerox termékek és szolgáltatások árainak, funkcióinak, műszaki adatainak, szolgáltatásainak, külső megjelenésének és elérhetőségének változtatási jogát előzetes értesítés nélkül is fenntartjuk.