„Igényes igénykielégítés” válsághangulatban

A gazdasági világválság elhúzódására adott válaszként a hazai vállalatok többsége rákényszerült arra, hogy a költségek racionalizálására, vagy éppen minimalizálására tett törekvéseiket állandósítsák és a normál – legalábbis középtávú – ügymenetbe beépítsék. A KKV-k költési hajlandóságának tartós visszaesése az olyan, viszonylag egyszerűen visszafogható folyamatok esetében, mint a dokumentumkezelés, hatványozottan megfigyelhető. A költések visszaesésével párhuzamosan a dokumentumkezelő berendezésekkel és folyamatokkal kapcsolatos vásárlói igények is jelentősen megváltoztak: 2011-ben a dokumentumkezeléshez fűződő megrendelések visszaestek, csökkent – különösen a színes – nyomatszám, és megnőtt az igény a használt berendezések, valamint az olcsó, rosszabb minőségű kellékanyagok iránt.

A dokumentumkezelő berendezések gyártói számára kedvezőtlen folyamatokat ráadásul tetézik az olyan problémák, mint a vevői kifizetések el-elmaradása és az ügyfelek likviditási gondjai. 2011-ben az azt megelőző évhez képest ugyan megfigyelhető némi növekedés a dokumentumkezelő berendezések piacán mind darabszám, mind árbevétel tekintetében, de csak minimális – 1-1%-os – mértékben. A válság előtti, 2008-as eredményektől mindkét mutatószám továbbra is nagyon messze áll. A tavalyi évben az értékesített fekete-fehér berendezések részaránya a színes gépekhez képest nőtt, ugyanakkor még tovább esett – csaknem felére – a tintasugaras eszközök piaca.

A KKV-k igényeinek hosszú távú átalakulásra reflektálva, a Xerox olyan új berendezéseket dob piacra, amelyekkel kielégíthetik a megrendelők megváltozott elvárásait. A Xerox Phaser 3010/3040-es termékcsalád tagjai a legjobb ár-érték arányú A4-es fekete-fehér berendezések közé tartoznak a piacon, alacsony beszerzési áruknak, kedvező fenntartási és egy lapra eső nyomatköltségeiknek, illetve energia- és kellékanyag-takarékos működésüknek köszönhetően. Az egyik legkisebb méretű és halk működésű nyomtató multifunkciós testvére a hasonló tulajdonságokkal bíró WorkCentre 3045, mely akár alapkiépítésben is képes a WiFi-s nyomtatásra, illetve pendrive kezelésére.

Azon KKV-k számára, amelyek kedvező árú, ugyanakkor színes nyomtatást is kínáló multifunkciós berendezést keresnek, a WorkCentre® 6015 MFP kiváló választás lehet: az alacsony nyomat- és fenntartási költséggel csábító kompakt berendezés nyomtat, fénymásol, szkennel, faxol és digitális munkafolyamati lehetőségeket is kínál, illetve szintén alkalmas a vezeték nélküli nyomtatásra.

###

A Xerox vállalatról
A Xerox Corporation 22,5 milliárd dollár értékű üzletifolyamat-szolgáltató és dokumentumkezelő nemzetközi vállalat. Széles technológiai, szolgáltatási kínálata révén a társaság alapvető háttérműveleti támogatást biztosít, hogy ügyfelei arra koncentrálhassanak, ami számukra a legfontosabb: az üzletre. A norwalki központú Xerox élenjáró dokumentumtechnológiát, -szolgáltatásokat, -szoftvereket és eredeti Xerox kellékanyagokat biztosít a vizuális kommunikáció és az irodai nyomtatás területén a legkülönbözőbb méretű vállalatok számára. A társaság által 2010 februárjában felvásárolt ACS Xerox alvállalaton keresztül a Xerox átfogó üzletifolyamat- és információtechnológiai szolgáltatásokat is kínál, beleértve a kereskedelmi és kormányzati szervezeteknek nyújtott adat- és ügyfélkapcsolat-kezelési, illetve pénzügyi szolgáltatásokat, valamint a munkavállalók számára nyújtott juttatások kezelését. A Xerox 136.000 alkalmazottja több, mint 160 országban szolgálja ki ügyfeleit. További információk a http://www.xerox.com, http://news.xerox.com, http://www.realbusiness.com vagy http://www.acs-inc.com címeken. Befektetéssel kapcsolatos információkért látogasson el a http://www.xerox.com/investor címre!

Médiakapcsolatok:
Langó Károly, Café PR, telefon: 1-880 3084, e-mail: lango.karoly@cafepr.hu
Rakonczai Kamilla, Xerox Magyarország Kft, telefon: 1- 436 8983, e-mail: kamilla.rakonczai@xerox.com

Megjegyzés: Kommentárokat, szakmai értékeléseket valamint az eseményeinkkel kapcsolatos írásokat megtalálja a http://twitter.com/xeroxcorp, http://twitter.com/xeroxoffice, http://twitter.com/xeroxproduction, http://twitter.com/servicesatxerox, http://twitter.com/xeroxevents, http://www.xerox.com/blogs vagy a http://www.xerox.com/podcasts oldalakon.

A „Xerox®” és a „XEROX and Design®” nevek a Xerox Corporation védjegyei az Amerikai Egyesült Államokban és/vagy más országokban.

A Xerox termékek és szolgáltatások árainak, funkcióinak, műszaki adatainak, szolgáltatásainak, külső megjelenésének és elérhetőségének változtatási jogát előzetes értesítés nélkül is fenntartjuk.