Negyvenszeres gyorsulás szélesformátumban

A szélesformátumú nyomatok iránti igény növekedése világszinten, így a magyar piacon is jellemző tendencia. Az Info Trends előrejelzése is megerősíti ezt a keresletbővülést. Tanulmányuk szerint 2016-ban csak Észak-Amerikában közel 8 százalékkal nő ennek a szegmensnek a piaca, ami több mint 26 milliárd dolláros forgalmat jelenthet a tengerentúli nyomdáknak. A bővülő megrendeléseket egyre gyorsabban kell kiszolgálni, amihez előbb-utóbb extra sebességgel működő nyomdagépek kellenek. A Xerox ennek jegyében vezette be a már Magyarországon is elérhető IJP2000-et, amely jelenleg egyike a leggyorsabban dolgozó berendezéseknek a nyomdai szektorban.

A digitális nyomdagépek esetén jellemző nyomtatási sebességhez viszonyítva az IJP2000 negyvenszer gyorsabban végzi a nyomtatási feladatait. A gépről 420 m2/óra sebességgel gördülnek le a kész anyagok 1600X1600 dpi felbontással akár a 1067mm szélességű nyomatok esetében is. Öt másodpercenként színes posztereket, egy perc alatt kilenc méteres bannert képes készíteni. A berendezés kevés mozgó alkatrészből áll, és öt fixen rögzített nyomtatófejjel rendelkezik. Ennek köszönhetően a gyártás gyors, a karbantartás pedig rövidebb ideig tart.

Az IJP 2000 élénk színű és részletgazdag nyomatairól a rendkívül apró cseppméret, és a vízbázisú tinta gondoskodik. Ennek használatával az ezer színben pompázó kiállítási bannerektől kezdve az életnagyságú fotókon át a promóciós megállító táblákig bármilyen nyomat elkészíthető.

A hordozók terén sem kell a felhasználóknak kompromisszumot kötniük. A Xerox berendezése a legváltozatosabb felületekre is kiváló minőségű nyomatokat helyez el, így többek közt bevonatos, öntapadó, szatén, film nyersanyagra is, 64g/m2-190g/m2 tartományban. A papírkiszolgálásról a kézitálca és két darab, akár 4 médiát fogadó nagytálca gondoskodik, akár 2 inch (50mm) vagy 3 inch (76mm) hengerről van szó.

A gép professzionális használatát a szélesformátumú munkafolyamat támogató szoftver, a Caldera GrandRIP+ segíti elő, amely maximális sebességgel hozza működésbe a berendezést, hogy a nyomatok minél gyorsabban készülhessenek el. Ez a könnyen használható szoftveres megoldás alkalmas arra is, hogy egységesítse a különböző felületekre kerülő nyomatok képét, színvilágát. Opcionálisan perszonalizációs alkalmazással is bővíthető a berendezés. Az IJP 2000-hez hozzáadható a FreeFlow® VI Design Express szoftver, amelynek révén jelentősen egyszerűsíthetőek a különféle táblák, templatek, használati útmutatók tervezési és kivitelezési munkái.

###

A Xerox vállalatról
A Xerox Corporation 22,5 milliárd dollár értékű üzletifolyamat-szolgáltató és dokumentumkezelő nemzetközi vállalat. Széles technológiai, szolgáltatási kínálata révén a társaság alapvető háttérműveleti támogatást biztosít, hogy ügyfelei arra koncentrálhassanak, ami számukra a legfontosabb: az üzletre. A norwalki központú Xerox élenjáró dokumentumtechnológiát, -szolgáltatásokat, -szoftvereket és eredeti Xerox kellékanyagokat biztosít a vizuális kommunikáció és az irodai nyomtatás területén a legkülönbözőbb méretű vállalatok számára. A társaság által 2010 februárjában felvásárolt ACS Xerox alvállalaton keresztül a Xerox átfogó üzletifolyamat- és információtechnológiai szolgáltatásokat is kínál, beleértve a kereskedelmi és kormányzati szervezeteknek nyújtott adat- és ügyfélkapcsolat-kezelési, illetve pénzügyi szolgáltatásokat, valamint a munkavállalók számára nyújtott juttatások kezelését. A Xerox 136.000 alkalmazottja több, mint 160 országban szolgálja ki ügyfeleit. További információk a http://www.xerox.com, http://news.xerox.com, http://www.realbusiness.com vagy http://www.acs-inc.com címeken. Befektetéssel kapcsolatos információkért látogasson el a http://www.xerox.com/investor címre!

Médiakapcsolatok:
Langó Károly, Café PR, telefon: 1-880 3084, e-mail: lango.karoly@cafepr.hu Rakonczai Kamilla, Xerox Magyarország Kft, telefon: 1- 436 8983, e-mail: kamilla.rakonczai@xerox.com

Megjegyzés: Kommentárokat, szakmai értékeléseket valamint az eseményeinkkel kapcsolatos írásokat megtalálja a http://twitter.com/xeroxcorp, http://twitter.com/xeroxoffice, http://twitter.com/xeroxproduction, http://twitter.com/servicesatxerox, http://twitter.com/xeroxevents, http://www.xerox.com/blogs vagy a http://www.xerox.com/podcasts oldalakon.

A „Xerox®” és a „XEROX and Design®” nevek a Xerox Corporation védjegyei az Amerikai Egyesült Államokban és/vagy más országokban.

A Xerox termékek és szolgáltatások árainak, funkcióinak, műszaki adatainak, szolgáltatásainak, külső megjelenésének és elérhetőségének változtatási jogát előzetes értesítés nélkül is fenntartjuk.