A sikerhez minden feltétel adott!

Beszélgetés Major Andrással, a Xerox Magyarország Kft. kereskedelmi vezetőjével. Ebben az évben határoztuk el, hogy értékesítési tevékenységünk hatékonyságának növelése érdekében stratégiai eggyüttműködési megállapodást kötünk partnereinkkel – kezdte el a tájékoztató beszélgetést Major András.

A Xerox célja ezzel a stratégiai megállapodással az volt, hogy a hazai piacot 100 %-ban sikerüljön lefedni, vagyis partnereinkkel együtt minden területen és szegmensben, minden piaci szereplőnél jelen legyünk. Ügyfeleinkkel minőségi kapcsolatot építsünk ki, ahol nemcsak értékesítési feladatokat, hanem tanácsadói szerepet is be tudunk tölteni, A korábbi működésünkhöz képest jelentős változás, hogy a stratégiai partnereink anyagiakat és energiát is befektetnek az átalakított tevékenységükbe, de ezt teszi a Xerox Magyarország Kft. is. A partnerhálózat sikeres működése érdekében marketing tevékenységünket növeljük, újra ott vagyunk a magyarországi szakmai kiállításokon, rendezvényeken, erősítjük a brandet, részt veszünk a szakmai szervezetek munkájában. Továbbá a Xerox oktatási, továbbképzési lehetőséget biztosít partnereinek, tréningeket szervez, ha szükséges speciális kérdésekben szakértői támogatást is nyújt partnereinek. A stratégiai együttműködési megállapodás az első- de nagyon fontos és elengedhetetlen része a megvalósításnak, de tisztában vagyok azzal hogy a feladatok oroszlánrésze még hátravan. Milyen tényezők tették lehetővé a stratégiai partner hálózat kialakítását?

  • Meglévő partnerhálózat: Rendelkezésre állt egy nagy tapasztalattal rendelkező-, meglévő Xerox márkakereskedői hálózat – a motivációnk közös volt csak a keretrendszert és a céljainkat kellett újrafogalmazni
  • Bővülő Piac: A digitális nyomtatás piaca folyamatosan bővül, és ez a fejlődés minden előrejelzés szerint a következő években is dinamikus lesz.
  • Innovatív technológia: Rendelkezésre áll a Xerox sok újdonságot és egyedi tulajdonságokat tartalmazó nyomógép portfóliója, gyakorlatilag minden kategóriában tudásban és/vagy minőségben meg tudjuk magunkat különböztetni versenytársainktól.
  • Ügyfelek igénye: egyre több az olyan igény az ügyfelek részéről arra, hogy olyan szolgáltatás nyújtására és új termékek előállítására legyenek képesek, amelyekkel meg tudják különböztetni magukat a hazai- vagy a külföldi piacon. Ez az igény pedig a Xerox-ot erősíti tapasztalatom szerint.
  • Optimizmus: a legfontosabb, hogy mindannyian hiszünk abban, hogy a magyar nyomdaiparba érdemes befektetni és befektetett energiáink megtérülnek úgy az ügyfeleink mint magunk számára

A 2016-os év nagy szakmai eseménye, a Drupa nyomdaipari világkiállítás, ahol igen jelentős lesz a Xerox jelenléte. Itt többek között megtekinthető lesz a idén ősszel bevezetett Xerox iGen5, amelyik ötödik színnel bővíthető / narancs, kék és zöld/. Az ötödik szín segítségével a kinyomtatott színtér jelentősen kiszélesedik, és ezáltal sokkal több Pantone szín nyomtatható ki amely különös jelentőséggel bír főleg a csomagolóanyag gyártás területén.. A Drupa-n további Xerox fejlesztések és opciók bejelentése és bemutatása várható. Tehát a sikerhez minden feltétel adott – folytatta Major András. :bővülő piac, ügyfeleink egyre növekvő igénye a fejlesztésre és szolgáltatási portfóliójuk bővítésére, egyre több a digitális technológiának kedvező kis példányszámú megrendelés állomány, egyre hatékonyabb- akár 7/24-ben üzemeltethető Xerox digitális eszközök, professzionális és elkötelett partnerek, valamint az eddig általam ismert legjobb Xerox portfolió.

Szilárd meggyőződésem, hogy sikerülni fog a Xerox jelenleg is erős piaci jelenlétét tovább növelni, már a közeljövőben is – fejezte be a tájékoztatást Major András, a Xerox Magyarország Kft. kereskedelmi vezetője.