A Xerox igazgatótanácsa Steven Bandrowczakot nevezte ki vezérigazgatónak

NORWALK, Conn. –  A Xerox Holdings Corporation (NASDAQ: XRX) augusztus 3-án bejelentette, hogy igazgatótanácsa Steven Bandrowczakot nevezte ki vezérigazgatónak.

Steve 2018-ban csatlakozott a Xeroxhoz elnökként és műveleti igazgatóként, John Visentin 2022 júniusi halála után pedig ideiglenesen ő töltötte be a vezérigazgatói pozíciót. Steve elnökként és műveleti igazgatóként a szoftverekre és innovációra szakosodott Xerox-üzletágak globális működési stratégiájának kidolgozásáért és végrehajtásáért felelt. Emellett a vállalat üzleti támogatási funkcióit – többek között az üzleti stratégiát, a termékek és szolgáltatások biztosítását, az ügyfeleknek kiállított számlákat és az információtechnológiát – is ő felügyelte. Steve mindemellett a Xerox Holdings Corporation és a CareAR elnöke volt.

„Steve számtalanszor bizonyította, hogy a digitális platformokra támaszkodva képes elérni a kívánt eredményeket, és növelni a piaci részesedésünket és a nyereségességünket” – nyilatkozta James Nelson, a Xerox igazgatótanácsának elnöke. „Ezenkívül folyamatosan kész volt nyeregbe szállni, amikor a Xeroxnak a legnagyobb szüksége volt rá, és megmutatta, milyen odaadó és empatikus vezető. Az igazgatótanács biztos abban, hogy Steve a megfelelő vezető, aki a továbbiakban is képes lesz utat törni a Xerox számára.”

„Igazán nagy megtiszteltetés számomra, hogy az igazgatótanács engem nevezett ki vezérigazgatónak” – fogalmazott Bandrowczak. „Komoly potenciált látok a vállalatban, és igazán felemelő érzés, hogy a munkatársaimmal közösen lendületet adhatunk a Xeroxnak, és felkészíthetjük a jövőre.”

További tudnivalók Steve Bandrowczakról

Steve 2018-ban csatlakozott a Xeroxhoz. Korábban az Alight Solutions működési és információs igazgatója volt, ahol a vállalat globális ellátási láncáért, a kiszervezett szolgáltatásokért, a termékfejlesztésért, az átalakítással foglalkozó irodáért, a kötelezettségekért, az informatikai stratégiáért és műveletekért, a vállalati kockázatkezelésért és az ingatlanokért felelt.

Steve az Alight Solutions vállalatnál betöltött pozíciója előtt a Sutherland Global Services telekommunikációs médiumokért és technológiáért felelős elnöke volt. Azt megelőzően pedig a Hewlett-Packard Global Business Services részlegének volt az alelnöke. Steve igazán hatékony műveleti egységgé alakította át a 16 000 munkavállalót foglalkoztató szolgáltató központot, és az automatizációra, az üzleti intelligenciára és a munkaerő-optimalizációra helyezte a hangsúlyt. Ő felelt továbbá az üzleti folyamatok kiszervezésének (BPO) gyakorlatáért az Enterprise Services Group vállalaton belül.

Steve a pályafutása során számos, több milliárd dollárt érő globális vállalatnál töltött be rangidős vezetői pozíciókat (idetartozik például az Avaya, a Nortel, a Lenovo, a DHL és az Avnet).

Tudnivalók a Xerox Holdings Corporation (NASDAQ: XRX) vállalatról

A Xerox több mint 100 éve igyekszik folyamatosan újragondolni a munkahelyi élményt. Az irodai és ipari nyomtatási technológiák ágazatában betöltött vezető szerepünkre támaszkodva a szoftverekre és a szolgáltatásokra is kiterjesztettük a szakértelmünket, hogy fenntarthatóan tudjuk támogatni napjaink munkaerejét. Egyedülálló üzleti megoldásaink és pénzügyi szolgáltatásaink az irodát és az ipari környezetet egyaránt lefedik. Mindet úgy terveztük meg, hogy gördülékenyebbé tegyük a mindennapokat az ügyfeleink számára – bárhol is végzik a munkájukat. A Xerox tudományos munkatársai és mérnökei napjainkban is folytatják innovatív hagyományainkat, és forradalmian új technológiákat alkotnak meg a digitális átállás, a kiterjesztett valóság, a robotikus folyamatautomatizálás, az additív elven működő gyártási technológiák, az ipari dolgok internete és a tiszta technológiák területén. További információkat a xerox.com webhelyen olvashat.

Kép letöltése